Ha meglátok egy repülőt az égen, megállok és figyelem. A narancsszínű kondenzcsík a friss, tavaszi levegőben mindent eszembe juttat. Csöndben, némán, az egész világ megáll velem, csak a hangokat hallom. Gyereknevetést. Rohangálást. Madárcsicsergést. Az egész gyerekkoromat, és mindent, ami utána jött. Az űrt hallom a leghangosabban. Mindig hatalmába kerít, ha egy repülőt látok az égen.
-
Feliratkozás
Feliratkozva
Already have a WordPress.com account? Log in now.
A malomban 