Dögkút

Kimentem a határba, hogy vizet hozzak a forrásból. Elmentem a dögkúthoz is, már régen jártam arrafelé. Belenéztem, de csak szemét volt benne.

Mintha tavaly mélyebb lett volna.

Bámultam, és szinte megigézett a sok szutyok, a fémdobozokon megvillanó ezer szín, felirat, de láttam ott drótot, rongyokat, zsebkendőt, egy pár papucsot, szöveteket, vérfoltosat és olyat, amiben talán tényleg valami apró dög volt, de láttam egy szép pár csizmát is. Émelyegni kezdtem, pedig különösebben nem volt büdös, elfordultam.

Esteledett ahogy visszakanyarodtam az erdő széléről, az országút mentén sétáltam, lóbáltam a teli kulacsot. Mintha tavaly mélyebb lett volna. Ismét mutatta a dekadencia jeleit, újra megtelt mocsokkal. De mintha most kevesebb lett volna benne. Mintha most alacsonyabb lett volna a vízszint, ameddig a hulladéktenger ért. Mégis, most szembesültem vele, hogy az elmúlt évben, ha nem is addig, mint korábban, újra megtelt valamennyire a dögkút. Mindenki ide dobálja a mocskát, ha arra jár.

Lassan beértem a faluba, még kissé vöröslött az ég. Meg kellene mondani az önkormányzatnak, hogy inkább temessük be a dögkutat. Dögöt úgyse dob oda senki, minden mást igen, és ki tudja, az új réteg alatt mióta bomlanak azok a mesterséges anyagok.

Hazamentem, feloltottam a villanyt, leraktam a kulacsot, becsuktam az ajtót. Csönd volt a házban, leroskadtam az első székre, amit találtam. Kezembe temettem az arcomat.

Be kellene temetni a dögkutat. Jó lenne, ha nem tudna újra és újra megtelni ezzel a sok szutyokkal. Bár az már némi előrelépés, hogy most csak félig volt tele. Majd december végén kihajítják, és kezdődik újra előről. Persze, ott maradhat bármi az alján, nem veszik ezt olyan komolyan. Ott marad az a rohadó műanyag, ami sajátos gyökeret ver a talajba, megváltoztatja a kémhatást, az egész talajszerkezetet.

Felálltam, begyújtottam, föltettem főni egy teát. Vajon meg lehetne tisztítani a talajt? Vagy már örökre ilyen lesz? Mérgezett, meggyötört, érzékeny. Kiöntöttem a forró vizet, levendulateát ittam. Pocsék íze van, de elálmosított.

Betakaróztam. Rettentően hangos volt az esti levegő. Lehet, hogy a dögkút ugyanannyira volt tele, mindössze szeretném hinni, hogy talán mégse. Hogy talán kevesebb volt benne a mocsok, mint korábban. Aztán lehet, hogy csak rosszul emlékszem. Minek néztem meg újra? Émelygek. Nem jön álom a szememre. Gyűlölöm a dögkutat. Gyűlölöm a sok szemetet, amit beledobálnak. Leginkább azt gyűlölöm, ha valami szépet látok benne. Az is elveszik a dögkútban. S csak még jobban émelygek tőle.