Sims

A cél az volt, hogy a “komolyabb” írásaimat osszam meg. Mégsem tudok elmenni a blog jelleg mellett.

Szóval emlékeztek azokra az időkre, amikor a számítógépnek még tekintélye volt? Mikor még az asztali számítógép az asztallal együtt valóságos szentélynek számított, ahova szigorú keretek között ültünk le? Mikor még ki kellett kaparnotok a testvéretekkel egymás szemét, hogy ki ül le MSN-ezni, vagy játszani?

Én tisztán emlékszem, ez volt a kedvenc korszakom. És szeretettel irigylem azokat, akik ebben nőhettek fel: a kétezres évek elején, a kék szemhéjfesték idején, amikor még Scooter hódított, csak az MSN-en lehetett csevegni. A kétezres évek eleje: a valódi digitális éra küszöbje, amikor pont annyira volt digitalizáció, amennyire kellett, de az élet továbbra is a ping-pong asztalokon zajlott, meg a házaljakban.

Elemi része volt ennek a korszaknak a Sims, ami viharként törte be a házak ajtaját. A Sims Amerikából eljutott Kelet-Magyarországig, és bérházak falai között kavarta fel a mindennapi életet azzal, hogy egy mindennapi életet kellett szimulálni. Mi másra vágyna az ember? A Simset azért szeretjük, mert a legvadabb álmaink teljesülhetnek benne – egy ház és egy stabil élet.

Néha csak érzem, ahogy ez felbukkan felettem és afelett, akivel beszélgetek.

Az elsőgenerációs Sims tele volt humorral és élettel. Élénken él bennem, hogy pár éves vagyok, és nővérem megengedi, hogy leüljek a géphez Simsezni. Volt egy kiegészítő, személyes kedvencem, a “varázslós”, amiben mindenféle szereket lehetett gyártani, békává lehetett változtatni az embereket, vajat lehetett köpülni…

Vajon miért élnek ezek a képek ilyen élénken az ember fejében? Szeretném, ha visszatérnénk ide. A kinyithatós telefonok, az MSN érájába. Hiába próbálok meg leszakadni a keretről, ha egyedül szakadok le. Úgy az ember csak a peremre kerül. Nincs más, aki használná az MSN-t. Hogyan lehet visszatérni valamibe, ha csak te térnél vissza? Egyelőre lehetetlen küldetésnek hangzik. Titkon reménykedem, hogy újra eljön az éra, amikor egy MSN szerű kliensen beszélgetünk. Valahogy jó lenne, ha a fejlődés bizonyos területekre korlátozódna, és az internet világa megrekedne abban a mágikus állapotban, amelyben a kétezres évek elején-közepén volt.

Mostanában szilárdult meg bennem, hogy nem szabad semmit erőltetni – vagy van valami, vagy nincs. Ez végtelenül leegyszerűsítettnek hangzik, de tényleg ilyen egyszerű az igazság. Lehet, ezt kell tenni a digitális világ elemeivel is. Egyszerűen ne legyen. Egyszerűen nem használom. Akkor nincs más lehetőség, mint telefonon elérni. Mint emailben elérni. Mint levélben elérni.

Valami egyedi is volt a Sims zenéjében. Nagyon emlékezetes volt. És komikus. És sötét. Bármelyik zenéjéhez elképzelsz egy jelenetet, valószínűleg tényleg arra íródott. És volt valami furcsa, sötét éle.

A Sims nekem a hívószó arra, amit akkoriban átéltünk. Ez a játék egy korszakot, egy életmódot jelöl. Azt hiszem, bennem az uralkodó érzés mindig is a nosztalgia volt. Vajon vissza tudunk térni ide?