Ül előttem egy figura, aki az imént a teljes menüről érdeklődött a pultostól. Olyan volt, mintha egy feleletet néztem volna végig. Az Utasellátó konyhájában a hűtő és a polc olyan, mint Schrödinger macskája: mindaddig vannak, vagy nincsenek hozzávalók, amíg valaki nem érdeklődik az étel felől.
Ül előttem ez a figura, és a tőzsde hegyvonulatait bámulja. Utána nőket. Kibámul, bár tudom, csak olyan mintha kibámulna. Gondolkodás nélkül ránézek az ablaküvegre, ahol találkozik a tekintetünk. Most nincs hozzá türelmem, visszafordulok.
Papírpohárban kaptam a forró csokoládét, fémkanállal. Kortyolok, miközben a figura előttem, mint kardot a hüvelyből, kihúzza laptopját a hátizsákjából. Fémes csillogás helyett csak egy almán szalad végig egy halvány fénysugár.
Valódi étkezőkocsi van most a Tokajon, nem holmi büfékocsi, ami egy kis luk, mirelit lepénnyel és dobozos borsodival – nem, ez a Balatonra jellemző étkezőkocsi. A figura előttem kiharcolt magának egy hamburgert a kései órákban, előtte a pörköltről érdeklődött, de mivel ez már nem egy amatőr büfékocsi, hanem a veterán étkezőkocsi, a pultosnak meg kell még kérdeznie a szakácstól. Gondolkodás nélkül választ kapott, pörkölt már nincs, csirkesaláta van, csirke nélkül. És hamburger? Hamburger, az van.
Aki a szakács szóra már el is képzelte a kigyúrt, életerős Popeye kameót, kötényben és kendővel a vállán, szálljon vissza a földre és emlékezzék, hogy Borsodból indultunk, jelenleg Heves megyében vagyunk. A szakács nem magasabb, mint én, hatvan körüli asszony, még azt is el tudom képzelni, hogy egy hokedli van a konyhában.
Tehát az étkezőkocsi magasabb kaszt, mint a büfékocsi, felszolgálói heteimből ezt volt alkalmam megtanulni. Mint ahogy azt is, hogy a legrátermettebbek a spliti járaton vannak, és a MÁV-szakács/felszolgáló karrierlétra csúcsa a spliti étkezőkocsi. Ha még ott nem jártál, automatikusan az alsó polcra kerülsz, elkönyvelve annak, akinek még sokat kell tanulnia. Egymás között komoly izgalommal mesélik, hogy „na és te mész splitbe?” „nem, én júliusban megyek”, és már össze is borulnak, hogy megbeszéljék a tíz legidegesítőbb utastípust.
Újító az étkezőkocsi hétköznap este, mert rajtam, a figurán, és a kétfős személyzeten (séf és pultos/sou-chef/pénztáros/pincér) kívül senki sem tartózkodik itt. A vonat vérkeringését tekintve ide kevesebb vér jut, más kocsiban pedig igen tud pezsegni, a legkülönbözőbb módokon: önmagában, családosan, egyedül, tizedmagával. Minden egyes kocsi egy-egy rádióállomás: van, ahol magasröptű politikai vitákat lehet elcsípni („Köszönjük, Lázár!”), van, ahol mulatóst lehet hallgatni, s van, ahol a szétdobált kőbányaik annyira zavarják az adást, hogy a beszélgetés értelmezhetetlenné válik.
Most suhanunk. Már hamarosan megérkezünk. A pultos mindjárt befejezi a standolást. Advent van.
A malomban 