Volt a Született Feleségekben egy epizód, ami egy ezermesterről szólt. Arról, hogy észrevétlenül, de mindenki életét megváltoztatta, mindenkin segített.
Vannak emberek, akik nem teátrálisak. Akik nem biztos, hogy a leghangosabbak. A legizgalmasabbak. De észrevétlenül is ott vannak, és hatást gyakorolnak az emberek életére. Nagyobbat, mint gondolnánk. Nagyobbat, mint bárki más.
Az ilyen karakterek megnyugtatnak. Volt, van az életemben egy-két ember, akik válogatják az embereket az alapján, hogy érzik magukat mellettük. És ha kiderül, hogy az adott embernek vannak nehézségei, vagy nem minden pillanat vidám mellettük, akkor meghátrálnak. Ha nehézség üt be, akkor egyszerűen visszavonulnak. Ha valaki kevésbé izgató, izgalmas, mint ami szerintük ebben a megfelelő szint, akkor nem foglalkoznak vele. Berakják egy dobozba, egy nem elég jó dobozba, egy nem elég izgató, egy nem elég izgalmas, egy nem elég szórakoztató, egy nem elég bármi dobozba.
De az ilyen karakterek megnyugtatnak, hogy jó vagyok olyannak, amilyen vagyok. Lehet világot váltani csöndesen, sőt, gyakran ezek hozzák a legnagyobb változásokat. Léteznek olyan emberek, akik nem differenciálnak, vagy legalábbis nem egy hangulat-mércéhez kötik az embereket, a barátságokat.
Én nagyon elfáradtam abban, hogy keseregjek azon, miért nem kerültem másik dobozba. Nem csupán elfáradtam, olyan mértékű fájdalmat okozott, hogy a mai napig kaparja a gyomorszájamat. Szerencsére ismerek olyanokat is, akik stabilak, és a szeretetük nem feltételhez kötött. Nekem már nincs több erőm a feltételhez kötött szeretethez. Ha ezt érzékelem, egyszerűen rükvercbe teszem magam. Most már ahhoz sem veszem a fáradtságot, hogy bizonyítsam, miért érdemes engem szeretni. Ilyen áron nem kell a szeretet, hiszen az már nem is az.
A malomban 